Egészségügy Indiában: ritkán választási kérdés, a korlátozott hozzáférés ellenére
Az állami egészségügyi ellátással kapcsolatos pozitív tapasztalatok hiánya nemcsak a magánegészségügyi intézmények felé taszítja az embereket, hanem az egészségügyet is kiszorítja a közpolitikai megfontolások közül.

Indiában az egészséggel kapcsolatos közpolitikák és az egészségügyi infrastruktúra gyakran vita tárgyát képezi a döntéshozók között. Ennek ellenére ritkán válnak politikai kérdéssé. Hiba lenne azonban azt képzelni, hogy a polgárok nem törődnek az egészségügyi létesítményekkel. Évekkel azelőtt, hogy a folyamatban lévő világjárvány felhívta volna a figyelmet ezekre a kérdésekre, a Lokniti-CSDS 2019-es tanulmánya („State of Democracy in South Asia (SDSA) – 3. forduló”) megállapította, hogy az emberek azt várják a kormánytól, hogy a lehető legnagyobb felelősséget vállalja az alapvető egészségügyi ellátásért. (1. ábra). De ha szavazásról van szó, az egészség soha nem válik választási kérdéssé a választók számára; a politikai pártok sem általában az egészségügyi infrastruktúrára helyezik a hangsúlyt kiáltványaikban vagy kampányaikban.
| Az indiai fiatalok később házasodnak, de a hagyományos hozzáállás megmarad
Egészség a választásokon
A Lokniti-CSDS választások utáni (nemzeti és állami) tanulmányainak szolgai köreiben a szavazók kevesebb mint 1%-a mondta azt, hogy az egészség volt a szempont a szavazás során. Feltételezték, hogy a jelenlegi járvány idején a választók az egészséget választják a választási kérdésként – ez azonban nem így történt. A bihari közgyűlési választásokat közvetlenül a Covid-19 első hulláma után tartották. A választások utáni felmérés során a választók kevesebb, mint 1%-a tartotta az egészségügyet a szavazás során, ami nem sokban különbözött a legutóbbi bihari (2015-ös) választás utáni felmérés eredményétől. 2021 elején, amikor India szembesült a második hullámmal, négy államban tartottak választásokat. Itt is a választók kevesebb mint 1%-a tartotta választási kérdésnek az egészséget (2. ábra).

Az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés
A 2019-es SDSA-ban a számlálókat arra kérték, hogy figyeljék meg az egészségügyi létesítmények elérhetőségét a vizsgált helyeken. Megállapítást nyert, hogy a telephelyek 70%-án van közegészségügyi szolgáltatás; vidéken (65%) alacsonyabb volt a rendelkezésre állás, mint a városi területeken (87%). A számlálókat arra is felkérték, hogy vizsgálják meg, hogy az emberek gyalogosan eljuthatnak-e az egészségügyi intézményekbe, vagy szükségük van-e közlekedésre. A megkérdezett helyek 45%-án gyalogosan tudták elérni az egészségügyi szolgáltatásokat, míg a helyek 43%-án közlekedést kellett igénybe venni. Az egészségügyi szolgáltatásokhoz való közelség magasabb a városi településeken: a városi számlálók 64%-a azt tapasztalta, hogy az emberek gyalogosan is hozzáférhetnek az egészségügyi szolgáltatásokhoz, míg vidéken csak 37% (3. ábra).
Közegészségügyi tapasztalat
A Lokniti-CSDS által a választások között, az Azim Premji Egyetemmel együttműködésben, 2016 és 2019 között végzett vizsgálatban a megkérdezettek 30%-a osztotta meg negatív tapasztalatait az állami egészségügyi szolgáltatások igénybevételével kapcsolatban. Inkább a marginális rétegekből származó emberekre volt jellemző, akik elkerülik a kezelést, néha infrastrukturális és pénzügyi források hiánya miatt.
A Lokniti-CSDS által 2018-ban végzett „State of the Nation Survey (SONS)” során megkérdezték az embereket, vettek-e fel valaha kölcsönt gyógykezelésre. Egynegyedük (25%) erősítette meg a hitelfelvételt, és ez az arány magasabb a bevett kasztokhoz tartozók és a szegények körében. A pénzszûkösség tovább tántorította el õket az orvosi kezeléstõl: a válaszadók 43%-a nyilatkozott úgy, hogy õ maga vagy valaki a családjában maradt orvosi kezelés nélkül. Ez a tendencia főként a Scheduled Castes és a Scheduled Tribes tagjainál volt megfigyelhető – ezekben a szekciókban a válaszadók több mint fele mondta ezt. Ugyanakkor a vidéken élők 47%-a nyilatkozott úgy, hogy kezelés nélkül maradt (1. táblázat).
Ezek az eredmények azt mutatják, hogy Indiában az egészségügyi ellátórendszert elérhetővé kell tenni a rászorulók és a társadalom peremén élő emberek számára. Az állami egészségügyi ellátással kapcsolatos pozitív tapasztalatok hiánya nemcsak a magánegészségügyi intézmények felé taszítja az embereket, hanem az egészségügyet is kiszorítja a közpolitikai megfontolások közül.
Oszd Meg A Barátaiddal: