Nagyon bizakodó vagyok a jövőt illetően: Shabir Ahmad Mir kasmíri író

Shabir Ahmad Mir kasmíri író debütáló fikciója a régió politikai konfliktusának összetettségével foglalkozik.

Míg Mir sok verset írt, találkozása a szépirodalommal akkor kezdődött, amikor részt vett a FON Dél-Ázsia novellaversenyén, és 2016-ban a Djinn, aki leesett a diófáról című történetének első helyezettje lett.

Az egyik első könyv, amely Kasmírból a 370. cikk hatályon kívül helyezése után jelent meg, Shabir Ahmad Mir A pestis ránk (550 Rs, Hachette). A pulwamai származású író és költő négy gyerekkori barátja – egy konfliktusba keveredett fiatal, egy szociális hegymászó lánya, egy pénzes földesúr és egy militáns fia – külön mesélt történetet szőtt. A ’90-es évek életéből és számos, a régió politikáját meghatározó eseményből merítve a történet megpróbálja kiemelni annak rétegzett összetettségét és a kapcsolatokra gyakorolt ​​hatását.

Míg Mir sok verset írt, találkozása a szépirodalommal akkor kezdődött, amikor részt vett a FON Dél-Ázsia novellaversenyén, és 2016-ban a Djinn, aki leesett a diófáról című történetének első helyezettje lett. Ezt követően 2017-ben elnyerte a Reuel Nemzetközi Szépirodalmi Díjat, novelláit pedig különböző irodalmi folyóiratok publikálták. Ez a debütáló regénye. Részletek egy interjúból:

A történet rávilágít a konfliktus szürkére, és arra, hogy az embereket nem lehet dobozokba tenni, a vélemények és a hűség ellentétesek. Mit akartál felfedezni ezen a történeten keresztül?

Ez egy nagyon trükkös kérdés, amit meg kell válaszolnom, mert amit ezzel a regénnyel szerettem volna felfedezni, és hogy végül mi lett ebből a regény, az két teljesen különböző dolog. A Tiresias mítoszának feltárásával és újrateremtésével kezdtem Kasmír kortárs pusztaságában. Aztán Tiresiastól átkerültem Oidipuszhoz, és a regény jelenleg ennek nagyon-nagyon laza újragondolása. Mindazonáltal megírása közben a regény önálló formát öltött. Elkezdte felfedezni és visszaszerezni a saját és a körülöttem lévő emberek emlékeit. Mire befejeztem, a regény a túlélés bűntudatának feltárásává vált egy olyan helyen és időben, mint Kasmír.

Nehéz volt bármilyen módon megírni a könyvet? Mióta készül?

Azt hiszem, mindazok közül, amiket eddig írtam, ezt a regényt volt a legkönnyebb megírni. A legegyszerűbb abban az értelemben, hogy csak leültem a laptopommal és gépeltem, de a dolgok csak úgy alakultak. Mintha egész évemben ezt írtam volna a fejemben. Valószínűleg ez az oka annak, hogy három hónapon belül befejeztem.

Öncenzúrázni kellett?

Nem. Legalábbis nem tudatosan.

Shabir Ahmad Mir A pestis ránk a Hachette adta ki.

Több jelentős politikai eseményt is újraalkottál a regényben, a '90-es évektől egészen, mondhatni, az eltörlés előtti időkig. Gyakorlat volt-e ez a történelem és az emlékek életben tartására és a múlt elfeledésére?

A kísérlet inkább a múlttal való elköteleződés volt, nem pedig a múlt elfelejtése elleni küzdelem. A kasmíriak egy olyan nemzedékéhez tartozom, akik a történelem olyan időszakát élték meg, amelynek tanúi voltunk, de nem tudtuk felfogni, hogy a gyerekek jól érezték magukat. Felnőttként nem tudjuk összeegyeztetni történelmünket saját tanúságunkkal. A történelemnek ez a szelete – a nyolcvanas és kilencvenes évek – a narratívák és az ellennarratívák mocsarává vált; propagandának és polémiának. Az egyetlen módja annak, hogy kapcsolatba léphessünk saját múltunkkal, ha visszaszerezzük saját emlékeinket, és megtapasztaljuk (de nem érjük el) mindezt.

A kijárási tilalmat futólag említik a regényben. Kasmír történetének legszigorúbb és leghosszabb lezárását tapasztalta, amihez a világon sehol máshol nem látott internetleállás társult. Tervezi-e ezt a jövőbeli munkája során felfedezni?

A kijárási tilalmak és korlátozások a fantáziadús lehetőségek és a kitalált előretörések nagyon kafkai világát kínálják. Ez egy állandó kísértés számomra. Az évek során novelláimban sokszor engedtem ennek a kísértésnek. És talán valami hosszabb, valami mélyebb is előkerülhet belőle. De jelenleg a következő munkám valami egészen másról szól. Egy takácsról szól, aki repülni akaró szőnyeget akar szőni. Próbaképpen a ’47 előtti Kasmírban, pontosabban Srinagarban játszódik. De ez a Srinagar nem feltétlenül a történelmi Srinagar, ez lehet egy saját alkotás. Egy Srinagar, ahol a szőnyegszövők és a kendőszövők mesterségük csúcsán voltak, ugyanakkor az állam szilárd ellenőrzése alatt álltak, amely pénzverő automatákká redukálta létüket. Az ötlet az, hogy feltárjuk a művészet és a művész szerepét egy ilyen összeállításban.

Pestis, közelgő végzet, apokalipszis – ezekkel a kifejezésekkel mutatta be korábbi és legújabb munkáit. Nem reménykedsz a jövőben?

Nagyon bizakodó vagyok a jövőt illetően, különben miért írnék? Ha valaki a közelgő végzetről, pestisjárványról és hasonlókról ír, az azt jelenti, hogy elképzelt egy alternatív világot, egy jobb világot, amivel nem tud megbékélni, abban, amiben találja magát, ill. felé tartva.

Mennyire nehéz kiadót találni a kasmíri konfliktusban játszódó történethez?

Azt hiszem, végső soron egy történet érdeme (a teljes kapitalista értelmében vett érdeme) dönti el megjelenési esélyeit. A Kasmírban játszódó történetnek van előnye abban az értelemben, hogy felkelti a kiadók/ügynökök figyelmét, de ez van. Ezt követően annyi esélye van a megjelenésre, mint bármely más történetnek.

Nem érzett félelmet vagy érdektelenséget a kiadókban a konfliktussal szemben? A jelenlegi politikai környezetnek nem volt szerepe?

Gondolom, azt próbálod kérdezni, mennyire kivitelezhető egy olyan narratíva közzététele, amely nem egyezik meg az etatistaval, vagy éppen ellenzi azt, különösen a jelenlegi politikai rendszerben. Azt mondom, ha sikerült egy jó művészeti alkotást létrehozni egy aluljáró narratíva vagy egy marginális hang alapján, akkor egy kiadó figyelmét felkelti. A problémák csak a kiadvány megjelenése után merülnek fel. Miután a tollak felborzolódnak és a csontvázak elkezdenek kiborulni, akkor kezdődik a baj. Ennek ellenére a megfigyelésem torzíthat, amiatt, hogy talán csak azokat a kiadókat sikerült valahogy megközelíteni, akiknek csak a publikálás jár a fejében, semmi más. Lehetnek mások is odakint, akik – a szavaidat kölcsönözve – „félnek vagy (nem) érdeklődnek a konfliktustól”. Korábban figyelmeztettek bizonyos emberek erre: „Lehet, hogy le kell halkítania a hangját, lehet, hogy ki kell szerkesztenie a „kifogásolható” dolgokat. De szerencsére nem találkoztam ilyen problémákkal a Hachette-nél.

Ez a debütáló fikciód, és írtál már néhány novellát a múltban. Hogyan lettél író? Hogy segítsen megérteni, mi történik körülötted?

Amióta az eszemet tudom, a történetek mindig is a világ felfogásának módjai voltak. A hatodik érzékem, ha lehet. Gyermekkorom óta újragondolom és újraalkotom a bennem és körülöttem lévő világot úgy, ahogy jónak tartom. Valahol elkezdtem leírni mindezt.

Tudunk arról, hogy érdeklődik a görög mitológia iránt, tudna többet mondani irodalmi hatásairól?

Szeretek olvasni, és az, hogy mit olvasok, attól függ, hogy milyen helyen és hangulatban találom magam. Naponta Batman-képregényeket olvastam, máskor pedig összegömbölyödve próbáltam Joyce-t olvasni (amennyire csak tudtam). Nehéz tehát megmondani, hogy mi volt rám, vagy mi a legnagyobb hatással, mert ez olyan, mint valami mindenből. De igen, az évek során bizonyos írók valóban csodálatos benyomásokat hagytak maguk után, mint (Nikolaj) Gogol, (Franz) Kafka, (James) Joyce, (Jorge Luis) Borges és még (JRR) Tolkien is.

Oszd Meg A Barátaiddal: