Magyarázat: A karakál, a királyi családok kedvence, jelenleg kritikusan veszélyeztetett

A karakál hagyományosan hajlékonysága és rendkívüli képessége miatt értékelték, hogy elkapja a repülő madarakat; a középkori Indiában kedvelt futó vagy vadászó állat volt.

A karakál egy közepes méretű vadmacska, amely Rajasthan és Gujarat egyes részein található (Forrás: Wikimedia)

A Nemzeti Vadvédelmi Testület és a Környezetvédelmi, Erdészeti és Klímaváltozási Minisztérium a múlt hónapban felvette a súlyosan veszélyeztetett fajok listájára a caracalt, egy közepes méretű vadmacskát, amely Rajasthan és Gujarat egyes részein található. Bár más élőhelyein nincs komoly veszély, az állat a kihalás szélén áll Indiában, egyes szakértők szerint. A kritikusan veszélyeztetett fajok helyreállítási programja Indiában immár 22 vadon élő fajt foglal magában.

Hírlevél | Kattintson ide, hogy a nap legjobb magyarázóit megtalálja a postaládájában

A vadmacska

Indián kívül a karakál több tucat országban megtalálható Afrika, a Közel-Kelet, valamint Közép- és Dél-Ázsia területén. Míg Afrika egyes részein virágzik, Ázsiában száma csökken.

A vadmacskának hosszú lábai, rövid arca, hosszú szemfogai és jellegzetes fülei vannak – hosszúak és hegyesek, a végén fekete szőrcsomókkal. Az ikonikus fülek adják az állat nevét – a caracal a török ​​karakulak szóból származik, ami „fekete fület” jelent. Indiában siya gosh-nak hívják, egy perzsa név, ami „fekete fül”-nek felel meg. Létezik egy szanszkrit mese egy kis vadmacskáról, akit deergha-karnnak vagy „hosszúfülűnek” hívnak.

A történelemben és a mítoszban

A szubkontinens karakáljának legkorábbi bizonyítéka egy kövületből származik, amely az Indus-völgy civilizációjáig nyúlik vissza c. Kr.e. 3000-2000 között, a „Caracal előfordulásának történeti és jelenlegi kiterjedése Indiában” hivatkozás szerint, amely egyike azon kevés publikált tanulmányoknak, amelyek az állatokról szólnak. (Dharmendra Khandal, Ishan Dhar és Goddilla Viswanatha Reddy, Journal of Threatened Taxa, 2020. december 14.)

A fülek a karakál jellegzetességei (Forrás: Wikimedia)

A karakál hagyományosan hajlékonysága és rendkívüli képessége miatt értékelték, hogy elkapja a repülő madarakat; a középkori Indiában kedvelt futó vagy vadászó állat volt.

Firuz Shah Tughlaqnak (1351-88) volt siyah-goshdar khanája, istállója, amelyekben nagyszámú coursing caracal volt. Abul Fazl Akbarnama című művében említik, mint Akbar (1556-1605) korában vadászó állatot. A caracal leírását és illusztrációit olyan középkori szövegekben találhatjuk meg, mint az Anvar-i-Suhayli, a Tutinama, a Khamsa-e-Nizami és a Shahnameh.

Úgy gondolják, hogy a karakál vándorállatként való használata messze túlmutat természetes elterjedésén, olyan helyekre, mint az északi Ladakh vagy a keleti Bengália. A Kelet-indiai Társaság Robert Clive-ját állítólag karakall ajándékozta meg, miután legyőzte Siraj-ud-daullah-t a Plassey-i csatában (1757).

Csökkenő számok

A karakál megfoghatatlan, elsősorban éjszakai állat, és a megfigyelések nem gyakoriak. Nagyon kevés tanulmányt végeztek a vadmacskával, és nincsenek megbízható adatok a jelenlegi vagy a múltbeli populációkról. Észlelések hiányában több szakértő attól tart, hogy a karakál a kihalás szélén állhat Indiában – egyes becslések szerint számuk nem haladja meg az 50-et; más szakértők szerint nehéz pontos értékelést végezni.

A karakál történelmileg 13 indiai államban élt, a 26 biotikus tartományból kilencben. A függetlenség előtti időszakban az állat 7,9 millió négyzetkilométerre becsült területen barangolt; akkor és 2000 között azonban ez az élőhely csaknem a felére zsugorodott. 2001 után csak három államból számoltak be észlelésekről.

2001 és 2020 között a jelentett előfordulás mértéke tovább csökkent, 95,95%-kal, a jelenlegi jelenlét 16 709 négyzetkilométerre korlátozódott, ami kevesebb, mint 5%-a az 1948-2000 közötti időszakban jelentett karakál előfordulási kiterjedésének Khandal et al.

A karakál korábban száraz és félszáraz bozótos erdőkben és szakadékokban volt megtalálható Rajasthan, Delhi, Haryana, Punjab, Gujarat, Madhya Pradesh, Uttar Pradesh, Maharashtra, Andhra Pradesh, Telangana, Odisha, Jharkhand és Chhattisgarh területén. Ma jelenléte Rajasthanra, Kutchra és az MP egyes részeire korlátozódik.

A karakálra ritkán vadásznak vagy ölnek le – az elmúlt években olyan eseteket észleltek, amikor az állatot egzotikus házi kedvencként való értékesítés céljából fogták be –, populációjának csökkenése elsősorban az élőhely elvesztésének és a fokozódó urbanizációnak tudható be. A szakértők rámutatnak, hogy a karakál természetes élőhelyét – például a Chambal-szurdokokat – gyakran hivatalosan is pusztaságnak tekintik. A föld- és környezetvédelmi politikák nem az ilyen puszta ökológia megőrzésére irányulnak, hanem arra törekszenek, hogy ezeket a területeket „visszaszerezzék”, hogy szántóvá tegyék őket.

Az olyan infrastrukturális projektek, mint az utak építése, a karakál ökológiájának felaprózásához és mozgásának megzavarásához vezetnek. Az élőhely elvesztése az állat zsákmányát is érinti, beleértve a kis patás állatokat és a rágcsálókat is.

A karakál kritikusan veszélyeztetettként való felsorolása várhatóan központi finanszírozást biztosít a védelmi erőfeszítésekhez. Valószínűleg biztosítja, hogy az állatot első alkalommal átfogóan tanulmányozzák, beleértve az élőhelyét, populációját, zsákmányát stb.

Egy ilyen tanulmány rávilágít az ország igen elhanyagolt pusztáira is, amelyek számos állat- és madárfajnak adnak otthont, köztük leopárdoknak, ázsiai vadmacskáknak, rozsdafoltos macskáknak, lajhároknak, farkasoknak, vadkutyáknak, cibeteknek stb. .

Oszd Meg A Barátaiddal: