„Sokkal több van Afganisztánban”: Khaled Hosseini szülőhelyéről elmélkedik

Megosztotta gondolatait az országról, arról, hogy mit érdemes elolvasniuk azoknak, akik jobban megértik, és mit lát Amerika erkölcsi kötelezettségének az afgán néppel szemben. Ezek a beszélgetés szerkesztett kivonatai.

A Kite Runner és az A Thousand Splendid Suns Afganisztánban született szerzője arról beszél, milyen fájdalmat és frusztrációt okoz, ha messziről figyeli az országot. (Jordi Matas/UNHCR a The New York Times-on keresztül)

Írta: Elizabeth A Harris

Sok emberhez hasonlóan Khaled Hosseini regényíró is elborzadva és szomorúan figyelte az elmúlt napokban Afganisztánt a tálibok kezére.

Noha 1980 óta az Egyesült Államokban él, Kabulban született, és legismertebb könyvei, mint a The Kite Runner és az A Thousand Splendid Suns, mélyen az ország történelmében és kultúrájában gyökereznek. Egy szerdai telefonos interjúban csalódottságának adott hangot amiatt, hogy az amerikaiak és a világ többi része olyan régóta hallott az országról a halál és a pusztulás összefüggésében, és ritkán az ott élőktől.

Ha megnézi az Afganisztánról szóló történeteket, azt mondta, ez mindig az erőszakról szól, a kitelepítésről, a kábítószer-kereskedelemről, a tálibokról, az Egyesült Államok kezdeményezéseiről. Magáról az afgán népről nagyon kevés van.

Olvasói milliók fordultak könyveihez ezért a perspektíváért, bár vegyes áldásnak tartja, hogy sem ő, sem szépirodalma nem tekinthető szülőföldjének reprezentatívnak. De van rálátásom, és erősen érzek azzal kapcsolatban, ami Afganisztánban történik – mondta.

Megosztotta gondolatait az országról, arról, hogy mit érdemes elolvasniuk azoknak, akik jobban megértik, és mit lát Amerika erkölcsi kötelezettségének az afgán néppel szemben. Ezek a beszélgetés szerkesztett kivonatai.

K: Hogyan változott az év során Afganisztán jövőjével kapcsolatos elképzelése?

V: 2003 elején Afganisztánban voltam, és akkoriban gyakorlatilag nem volt lázadás. Nagyon mámorító optimizmus volt ezzel a félig jeffersoni demokráciával kapcsolatban, és azzal kapcsolatban, hogy merre tart az ország – a nemek közötti egyenlőség, a lányok és nők jogai, az emberek részvétele egy nyitott és reprezentatív politikai folyamatban. Mindez játékban volt.

Az évek során változtattunk az elvárásainkon, és idővel azt vártuk, hogy hát ez csak egy álom volt, de legalább reménykedhetünk egy kompromittált demokráciában, korrupcióval és mindenféle problémával. De legalább a városokban élő afgánok biztonságban vannak. Tudják, hogy az elmúlt 20 évben sok előrelépés történt Afganisztánban, és ez reményt adott. És persze az elmúlt néhány évben ezek a remények alábbhagytak. És az elmúlt néhány napban teljesen összetörtek.

K: Mit kell olvasniuk az embereknek, hogy jobban megértsék Afganisztánt és az afgán embereket?

V: Történelemkönyveket kellene olvasniuk. Olyan embereket kellene olvasniuk, akik igazán ismerik és jól ismerik Afganisztánt. Sokan támaszkodtak a könyveimre, hogy képet kapjanak arról, mi is az Afganisztán, és ez így van jól, de soha nem akartam, hogy a könyveim az afgán életet reprezentálják. Remélem, az emberek ennél sokkal mélyebbre ásnak, történelemkönyveket olvasnak, és többet tanulnak Afganisztánról ilyen módon.

K: De megnőtt a kereslet a könyveid iránt. Van valami, amit szeretnél, ha az emberek tudnának, akik először veszik fel valamelyiket?

V: Ezek történetek. Ez annak a perspektívája, aki száműzetésben él, lényegében 1980 óta. Salman Rushdie azt mondta, hogy a száműzetésben élők nézőpontja a szülőföldjéről mindig egy repedt tükörön keresztül van, és ez nagyon igaz rám. Mindig is nagyon ügyeltem arra, hogy az emberek ne tévesszenek össze valamiféle afgán nagykövettel vagy afgán képviselővel. már régóta nem élek ott.

De van perspektívám, és erősen érzek azzal kapcsolatban, ami Afganisztánban történik, és mély vonzalmat és mély érzelmi kapcsolatot ápolok az ottani emberekkel, a földdel, a kultúrával, a történelemmel és az örökséggel. Remélem, könyveim egy kis betekintést nyújtanak abba, hogy mi is az Afganisztán, túl a szokásos történetszálakon, amelyeket a médiában látunk Afganisztánról, mint a terrorizmus vagy a tálibok, az ópiumkereskedelem és a háborús ciklusok táptalajáról.

Sokkal több van Afganisztánban. Ez egy gyönyörű ország, gyönyörű, alázatos, kedves, vendégszerető, vendégszerető és bájos emberekkel. Mindenki, aki járt Afganisztánban, azt mondja: Sok helyen jártam a világon, de még soha nem jártam olyan helyen, mint Afganisztán. Afgán rovarnak hívjuk – az oda menő emberek megfertőződnek az afgán rovarral. Ez egy nagyon különleges hely. Ez egy gyönyörű hely, mind fizikailag, mind maguknak az embereknek, és ha egyszer ezt tudod, ha egyszer belekóstoltál, ha már kapcsolatba kerültél azokkal az emberekkel, megtörted a kenyeret és teáztál, a tragédiákat, a televízióban látott dolgok egy teljesen más dimenziót kapnak. Személyessé válik, és nagyon-nagyon fájdalmassá válik.

K: Mit szeretnél még, hogy az olvasók megtudjanak?

V: Sok-sok afgán vásárolt abból, amit az Egyesült Államok árult. Az amerikai célokhoz igazodtak, bevállalták az amerikai kezdeményezéseket, teljesen tudatában annak, hogy ez célponttá tenné őket az olyan felkelő csoportok szemében, mint a tálibok. Tették ezt egyébként az ország szebb jövőjének reményében, a gyerekek szebb jövőjének reményében, abban a reményben, hogy az ország stabilabbá és békésebbé válik, az afgán társadalom minden rétegét jobban reprezentálja. Azt hiszem, hihetetlenül bátran megtették.

Tehát azt akarom, hogy az emberek elérjék képviselőiket, vezetőiket, és azt mondják: erkölcsi kötelességünk ezekkel az emberekkel szemben, ki kell evakuálnunk ezeket az embereket. Nem engedhetjük meg, hogy partnereink – az Egyesült Államok 20 éve partnereinknek nevezi az afgán népet – nem engedhetjük meg, hogy meggyilkolják partnereinket. Bebörtönözni, megverni, megkínozni és üldözni most, hogy elmentünk. Erkölcsi kötelességünk teljesíteni.

Ez a cikk eredetileg a The New York Timesban jelent meg.

Oszd Meg A Barátaiddal: